A halál temploma című képregény ötlete Halmi Zsolt fejéből pattant ki, a forgatókönyvet pedig Molnár Attila készítette el. Az ötletgazda rajzait Puskás Szabolcs húzta ki, illetve a színezést öt oldalon Vadas Máté végezte. Az alapszínezésben Halmi tanítványai is segítettek. Az eredeti tervek egy könyvesbolti terjesztésű albumról szóltak, aminek nyomtatási költségeit az alkotók közönségi finanszírozásból tervezték állni, de az Indiegogo kampány nem vonzott elég támogatót, így a képregény a bevált módszer szerint börzés-fesztiválos terjesztésű lett.

Egy mexikói ásatáson, amit egy magyar testvérpár vezet, az aztékok vidékén egy viking sisakot találnak, és miután a mexikói kormány által küldött ellenőrök vérengzést rendeznek a munkások között, hőseink egy misztikus tárgy nyomában találják magukat.

A történet láthatóan a kalandtörténetek zsáneréből építkezik, és könnyed szórakozást kíván nyújtani.  Azonban sajnos nem tudok egyetérteni az általam olvasott pozitív kritikákkal. Számomra ugyanis csalódás volt a képregény.A legnagyobb probléma, hogy maga a történet kevés, és unalmas. Igen hamar belecsöppenünk a dolgok közepébe, ahonnan egyből el is jutunk a probléma megoldásáig.Nagyon rövidnek tűnt számomra a képregény, de a probléma nem az oldalak számával van. A történet íve túlságosan egyenes, fordulatok csak elvétve akadnak. Semmiféle csavar nem fokozza az izgalmakat, és mivel nem is burkoltan a kalandzsáner kliséit/bevett formuláit alkalmazza a történet, mindenképp szükséges lett volna, hogy ezeket legalább valamilyen eredeti formában tálalja.

A karakterek jelleme kidolgozatlan, mindössze a főgonosz motivációját ismerjük meg, de annak ellenére hogy róla tudjuk meg a legtöbbet, ő is felejthető, egyáltalán nem tűnik olyan veszélyesnek, ahogyan azt a szereplők hangsúlyozzák. Még a főhősökről is csak három jellemzőt tudnék mondani: a foglalkozásukat, a nevüket és az ingeik színét.

A poénok többsége-hiába jó- nem illik a képbe. A történet általában komolyan veszi magát, amiből kissé kizökkentenek a rossz helyen elsütött poénok. Talán működtek volna, ha több esemény van, hiszen ekkor oldhatták volna a feszültséget, lazíthatták volna a sztorit, de így inkább komolytalanná tették azt.

A képi világ terén is akadtak problémáim. Sokszor túl sötétnek éreztem a paneleket, a környezet egysíkú volt, az emberi alakok pedig komolytalannak hatottak.Illetve a szereplők néhol túl nagy távolságot tettek meg két panel között, ami megakasztotta az események ritmusát és kizökkentett az olvasásból.

 De jobb véleménnyel lennék A halál temploma című képregényről, ha máshogy ért volna véget. A befejezés ugyanis gyenge és összecsapott. (SPOILER: Egy falfestményről kiderül, hogy a halhatatlan fickót meg lehet ölni egy késsel. Hogy miért, pont azzal a késsel, ha egyáltalán csak azzal lehet, az nem derül ki.). És ez sajnos az egész képregényre jellemző. Ha egy nagyobb ívű, fordulatos sztorival, élőbb szereplőkkel, jól elhelyezett poénokkal, érdekesebb képekkel, és értelmes befejezéssel operál, más hangnemben írnám ezt a cikket.

Mindenképp szeretném hangsúlyozni, hogy az írás építő kritikaként készült, remélem, hogy ha esetleg eljut az alkotókhoz, ők is így fogják fel.

A képregény a 14. Belgrádi Nemzetközi Képregényfesztivál pályázatára készült. Én írtam, és Dimitrova Veronika rajzolta. Mellesleg ez az első képregényem. :) 

Nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy új magyar képregény kerül az újságosok polcaira. Még érdeklődőbb lettem amikor azt is megláttam, hogy Hosszú Katinka úszónk körül fog mozogni a történet. Egy érdekes önéletrajzi sport képregény újságosoknál? Hátha… Hiába, naiv vagyok. Az Iron Lady nem önéletrajzi sport képregény, hanem egy fantasy, ahol Hosszú Katinka alteregója egy párhuzamos világban harcol az Árnyaknak nevezett szörnyek ellen.... Ezen a ponton lelkesedésem alábbhagyott, ez az alapsztori elég gagyinak tűnt. Aztán megint csalódnom kellett. Az alapsztori érdekes, nem emiatt volt rossz a képregény…

Kezdjük a pozitívumokkal!

Az Iron Lady duplaszámmal nyitott. Igényes, kreatív csomagolásban és borítóval, szépen kivitelezett, gerinces(!) füzeteket jelentetett meg az Iron Comics. A gerinc nagyon szépen mutat és egy minőségi érzetet ad a füzetnek. Egyszerűen jó kézbe venni. A rajzok szépek, dinamikusak, és az Árnyakat leszámítva kidolgozottak is.

A történet alapfelállása izgalmas, a párhuzamos világok kapcsolata nagyon érdekes. Az első két füzet talán egyetlen értékelhető pontja számomra sztori szintjén ennek a bemutatása volt. Ezzel még semmi gond nem lenne, engem megnyernek a következő számra, ha a karakterek és a történések által bemutatják nekünk ezt a világot, és még be is lengethették volna azokat a szálakat, amiket belengettek. Azonban -és itt jönnek a negatívumok- a világot nem a történetből ismerjük meg. A füzetek hátuljában lévő jegyzetekből és a hozzájuk mellékelt lapra írtakból tudjuk a meg hogy mi is Norion, és hogy viszonyul egymáshoz a két világ.Maga történet csak belebegtet néhány szálat és vége is. Egyszerűen elpazarolták ezt a két füzetet. Ekkora oldalszámon lehet már történetet mesélni, sőt kevesebben is. De itt ez nem sikerült. Rengeteg szöveg - és érdemi történés nélküli panel van (amiből minden másodikon egy telefon csörgését ábrázolták). Láthattunk néhány valószínűleg fontos karaktert és helyszínt, azonban semmi nem derül ki róluk. Se az, hogy hívják őket, se az, hogy miért vannak itt, de még az se, hogy egyáltalán kik ők. Amit megtudtunk, azt csak a már említett füzet hátuljában lévő leírásokból.Egy in medias res kezdés lehetett a cél, azonban ez két okból is megbukott:

1: Ez a fajta történet megkövetelte volna a felvezetést, amiben megismerjük a világot. Bár ha úgy vesszük a világ megismertetését meglépték, a probléma ott van, hogy az olvasó nem szépen megismerkedik a világgal, hanem kész leírást kap róla.                                                                                                                         2: Ez a fajta kezdés általában pörgős, de mindenképp izgalmas. Az izgalom azonban itt nincs meg.  Aki látott már néhány filmet vagy olvasott képregényeket, az látta már ezeket a történéséket.  Az izgalom így elmarad, de pörgősnek se nevezhető a sztori. Mármint próbál feszültséget kelteni. Azonban ami miatt izgulni kéne, arról semmiféle információt nem kapunk. Így sajnos nem tudtam aggódni azért, hogy mi lesz a következő oldalon.

A képregény így nem engedi felfedezni a világát, pedig az első résznek erről kellett volna szólnia. De ehelyett inkább elspoilerezte magát és így meggyilkolta a sztorit. Mindössze két érdekes mozzanattal találkoztam, mindkettő a két világ egymáshoz való viszonya miatt érdekes. Indokolatlanul nagy, szöveg nélküli panelekkel és teljes oldalas képekkel van tele a képregény, amiken ugyan szép, de nem kifejezetten kiemelkedő rajzokat láthatunk.  Pedig én láttam potenciált az elképzelésben. Egy profibb író összeszedettebb munkájával az eddig látottak alapján jó képregény lehetne az Iron Lady.

A két 24 oldalas füzet 1600 forintért kapható az újságosoknál. Az ár elsőre borsosnak tűnhet, de a Titánember is hasonló oldalszámmal és árban jelent meg. Sokakkal ellentétben ezt én nem sokallom, viszont a havi megjelenést indokolatlannak tartom. Eléggé meg tudja terhelni a pénztárcát az a 800 forint havonta, szerintem elég lenne kéthavonta kihozni az új számot és talán több olvasót tudnának megtartani. Persze csak ha valamilyen csoda folytán a 3. számban elkezdenek történetet mesélni, és persze nem szúrják ehhez hasonlóan tökön magukat.

Szóval:

Nem tetszett az Iron Lady első száma, mert a cselekmény nem haladt előre, rossz a történet dinamikája és nem adott rá lehetőséget, hogy magam fedezzem fel a világát.Azonban tetszett az igényes külső és az alapkoncepció.

Nem vagyok elégedett, de a közvéleménnyel ellentétben nem tervezem rituálisan elégetni, a képregényt, nem terjesztem fel lincselésre a készítőket, sőt talán kap tőlem még egy esélyt és a harmadik számot is megveszem, hátha jelentős javulással találkozok írás terén. Ha viszont marad minden így, akkor nem leszek a sorozat olvasója.

Pénteken megjelent az újságosok polcain egy új képregény sorozat első száma. Újraindult a Spawn! Todd McFarlane és csapata 1992-ben indult sorozata egyszer már megjelent Magyarországon 18 szám erejéig 1999 és 1997 között, az új sorozat azonban 50 számmal később veszi fel a fonalat.

A kiadást Breitenbaumer Lászlónak köszönhetjük, aki a szerkesztői és beírói feladatokat is ellátja, vele készítettem interjút, amit az alábbiakban olvashattok:

comic_guy Blog: Az első kérdés azt hiszem adja magát: Hogyhogy ilyen hirtelen sikerült megjelentetni a képregényt? Illetve mióta folyt a munka háttérben?

Breitenbaumer László: Azért hirtelen nem, tavaly novemberben kezdtem el vele foglalkozni. Illetve csak kezdett körvonalazódni, hogy mit is szeretnék, vagy mit hogyan kellene csinálni, elég sok dolog volt, aminek az utánajárása nem kis időt vett el. Mikor felvettem a kapcsolatot a Todd McFarlane Productions-szel, az már idén januárban volt. Az ottani menedzser, Shannon Bailey az első perctől kezdve egyenrangú partnerként kezelt. Elmondtam mit akarok, miért, jóváhagyta, majd szerződést kötöttünk.  A készítés folyamata kb. egy erős 3 hét volt. Eközben mentek a tárgyalások a nyomdával, a terjesztővel. Bár, ha jobban visszagondolok, mégiscsak hirtelen volt. :)

comic_guy Blog: Innen kívülről mindenképp hirtelennek tűnt a dolog. Gyakorlatilag egyik nap hallottam róla, másnap már ott volt az újságosnál. Hogyhogy nem fektettél nagyobb hangsúlyt előzetes kampányra?

Breitenbaumer László: Hát, a kommentekkel és hozzászólásokkal ellentétben, azért egy kicsit tudatos is volt ez a csend körülötte. Most, aki ezt olvassa, azt mondja majd, -persze, tudatos...- én meg azt mondom, hogy igen! Hogy miért? Egyszerű: egy kicsit féltem és tartottam ettől! Mi van, ha... mi lesz, ha… és efféle kérdések sorozata járt a fejemben egész idő alatt. A nagy zajos bejelentések, hírek mögött, után, mindig nagy baj történik.

comic_guy Blog: És a legjobb dolgok váratlanul érik az embert, nem? :)         

Breitenbaumer László: Igen, azt hiszem ez egy így van. :)

comic_guy Blog: Miért éppen a Spawn?

Breitenbaumer László: Mert az egyik kedvencem... :) Na meg McFarlane-t is csípem, szóval a pokol kapui megnyíltak előttem! :D

comic_guy Blog: És miért itt vágunk bele a sztoriba?  Hogyhogy nem onnantól folytattad a történetet, ahol anno abbamaradt magyarul?

Breitenbaumer László: Ezt már sokan megkérdezték, döntést kellett hoznom. Vagy folytatjuk onnan, ahol az előző megszakadt, vagy máshonnan lépünk be. Voltak álmatlan éjszakáim miatta, de végül arra jutottam, hogy az Armaggedonhoz így előbb eljutunk, ami szerintem az egyik legjobb történet.

De szeretném az elsőtől is kiadni, hogy milyen formában azt még nem tudom. Lehet, hogy csak tőlem lehetne rendelni, fesztiválokon, esetleg egy limitált kiadásban.

comic_guy Blog: És párhuzamosan futna innen a sztori?

Breitenbaumer László: Menne ez a sorozat, illetve a másik, ami amolyan kötet lenne. Bár utóbbiba még nem mélyedtem bele.

comic_guy Blog: Rátérnék most a negatívumokra is. Ahogy a képregényt olvastam, többször találkoztam elgépeléssel, helyenként egy-egy betű egészen a szövegbuborék szélén van, és egy szónak ugye csak a teteje került be a füzetbe. Hogy maradhattak bent ezek a bakik?

Breitenbaumer László: Igen sajnos becsúszott! Nem is magyarázkodásnak szánom a következő mondatokat. Én ezt másodállásban kezdtem el, van egy rendes 8 órás munkám, ahol szintén helyt kell állnia az embernek. Van magánéletem, vannak dolgaim, amiket munka után még el kell intéznem, stb…, stb… A szokásos hétköznapok. Viszont az újságot javarészt este vagy éjjel készítettem. Egyszerűen nem maradt addigra elég energiám. Ezzel korábban is számoltam, de nem gondoltam, hogy bele is futok. Plusz az idő sem volt túl sok a munkára ennél a számnál. Nagyon későn kaptam meg az anyagot is, ami felborított mindent.

De nem mentegetőzök, elfogadtam minden negatív kritikát, a következőben javítom őket.

comic_guy Blog: Eddig milyen visszajelzéseket kaptál ördögi barátunk debütálásáról?

Breitenbaumer László: Az elején jött minden. Negatív, pozitív, de mondhatom, több köszönet van bennük, mint rosszindulat. Hálás vagyok mindenkinek, aki támogat.

Hozzáteszem, jót akarok az újsággal adni, vagy újra egy kis örömet adni inkább.

comic_guy Blog: Nekem biztosan sikerült örömet szerezni vele. ;)

Breitenbaumer László: Örülök, jön a következő, az jobb lesz!

comic_guy Blog: Még egy utolsó kérdés: Meddig akarod kiadni a sorozatot?

Breitenbaumer László: Míg a nyugdíjkorhatár nem lesz 100 éves korig felemelve!

Szeretném, ha 18 számnál többet érne meg a lap.

comic_guy Blog: Reméljük úgy lesz.

Breitenbaumer László: Reméljük.

comic_guy Blog: Köszönöm, hogy időt szántál rám. Sok sikert és lapszámot kívánok!

Breitenbaumer László: Én is köszönöm! Úgy legyen!

 A Fekete Holló sorozat az Epicline-ban jelenik meg, azon belül eddig az első, a harmadik, a hatodik és a kilencedik számokban.

A képregényt Tálosi András (Spuri) írja. Az első részt Barta Szabolcs rajzolta, de ő a rész elkészülte után felhagyott a képregényezéssel és a feladatot Vári Tamás vette át kiegészülve Fodor Péterrel (2. rész) majd Vadas Mátéval (3-4. rész, és remélhetőleg a továbbiakban is ő marad ezen a poszton.)

Az olvasók emellett a történet mellett döntöttek amikor a magazin arról tartott szavazást, hogy az Epicline melyik sorozata kapjon spinoff-ot, de az 1800-as évek végén misztikus ügyeket megoldó detektív története végül nem valósult meg.

A Fekete Holló története 1893-ban játszódik. A  Botos-banda tartja rettegésben Budát. A rendőrség tehetetlenségét látva egy álarcos hős lép akcióba: megjelenik a Fekete Holló.

A cím ugyan erre utal, de a középpontban valójában nem az álarcos hős áll, sokkal inkább a rendőrség munkája, a banda kézre kerítésének érdekében. Természetesen a Fekete Holló is jelen van a történetben, és befolyásolja is azt, de 4 megjelent részből háromban csak egy vagy két képkockán láthatjuk, amikor pedig többet szerepel, akkor egy szót sem szól. Sőt igazából azt se tudjuk ki ő. Bár az első részben két szereplő megfogalmaz egy elméletet a személyéről, de ez a későbbiekben nem nyer megerősítést, bár nem is cáfolják meg. A cselekmény a rendőrkapitányság szemén keresztül bontakozik ki. Így a képregény igazából nem egy szuperhős-sztori hanem egy krimi.

Annak viszont kifejezetten jó.

A nyomozás jól van felépítve, érdekes és logikus. Az in medias res kezdés után fokozatosan fény derül az előzményekre, akkor amikor azokra fény kell hogy derüljön, így a csavarok még nagyobbat ütnek, ahogy a történet halad előre. Szépen lassan világosodnak ki a részletek. A fordulatok valóban meglepetéssel szolgálnak és az izgalmat is végig képes fenntartani, köszönhetően az egyre növekvő feszültségnek és a dinamikus bunyójeleneteknek. Ez a dinamizmus nagyban köszönhető Vári Tamásnak, aki helyenként eltért Tálosi András eredeti forgatókönyvétől panelrendezés terén, ezzel izgalmasabbá téve nemcsak a harcjeleneteket (vagy inkább harcjelenetet, hiszen az eddigi két bunyóból egyet rajzolt Barta, egyet pedig Vári), de a párbeszédes képkockákat is.

És ha már a rajz szóba került: Barta Szabolcs rajzai szépek és kifejezőek, Vári Tomi Fodor Petivel kiegészülve is dinamikus és részletgazdag, mégis a Vári-Vadas párossal fest a legjobban a képregény.

 Vadas Máté olyan ügyesen kezeli a színeket és játszik az árnyékokkal, hogy Vári már említett részletes és lendületes oldalai olyan hatást keltenek, mintha csak egy profi operatőr munkáját látnánk egy filmen. A századfordulós téli Buda képei gyönyörűek. A panelek egyszerűen vonzzák a szemet és a képregény olvastatja magát. Illusztrálom:

Szóval igen,a történet érdekes, a látvány pedig gyönyörű…DE

A magazin indulása, azaz 2013 szeptembere óta eddig csupán 4 rész, azaz 40 oldal jelent meg. Természetesen érthető a lassú haladás, az alacsony oldalszám még nem is lenne probléma, de legutoljára 2014 végén, a 9. számban jelent meg Fekete Holló. Jó lenne ,ha mondjuk a Nyári Börzén már a kezemben tarthatnék egy kb. 25 oldalas Fekete Holló füzetet…

Szóval összesítsünk: A Fekete Holló érdekfeszítő krimi profi rajzokkal és gyönyörű színekkel. A képregény legnagyobb hibája, hogy kevés. Alacsony oldalszámmal jelent meg és már több mint egy éve várat magára folytatás.  

Ahogy azt előző cikkemben ígértem, most az Epicline Szekerce és Szemerce Hihetetlen Kalandjai című sorozatát fogom bemutatni.

A Szekerce és Szemerce Hihetetlen Kalandjai az eredeti elképzelés szerint a 5Panels csapat közös kiadványa  lett volna. A történetmesélés lehetőségét stafétaszerűen adták volna át egymásnak az alkotók néhány oldalanként (Hasonlóan a csapat Majd ha fagy! című kiadványához, de erről talán később írok majd.) Ez a terv végül füstbe ment, de mire kiadványt lefújták, Molnár Gábor már elkezdte megírni és rajzolni a történetet. Végül a sorozatot megmenekítették - és milyen jól jártunk ezzel mi, olvasók.  Az első részt, melyet Molnár Gábor írt és rajzolt és Kiss Judit színezett  az Epicline második számában találhatjuk, míg a folytatás a negyedik, nyolcadik és tizenegyedik számokban jelent meg, Spuri, azaz Tálosi András írásában, Koska Zoltán rajzaival.  

 A képregény első része 2014-ben a 10. Budapesti Nemzetközi Képregény Fesztiválon elnyerte az Alfabéta-díjat kép-novella kategóriában.

Na de miről is szól a képregény?

Gyurkó szegényesen éldegél egy parasztházban édesanyjával Barkócán. Fivérei mind elmentek szerencsét próbálni. Anyja folyamatos nyaggatását megelégelve, miszerint sokkal jobban élnének, ha elmenne a városba és elszegődne egy gazdag úr mellé, ő is erre az elhatározásra jut. Felkéredzkedik a vándorárus, Elek kocsijára, aki elviszi őt a közeli városba, Gerlicésre. Az ökrök azonban eltévesztik az utat és a kocsi egy tisztáson köt ki. Míg Gyurkó megpróbál visszatalálni az útra az egyik fa lombjai közül hangokat hall. Legnagyobb meglepetésére a hangok egy beszélő páncéltól származnak.

A páncél egy Gerlicést megtámadó rablóvezéré volt, akit már két emberöltővel ezelőtt legyőzött a város népe.

A különleges vért furcsábbnál furcsább kalandokba keveri hőseinket, akik így kénytelenek szembe nézni a világ legfurcsább alakjaival…

Mint mondtam a 2. résztől a történetet Spuri jegyzi és Koska Zoli illusztrálja. A váltás némileg meglátszik a történeten: minden értelemben karikaturisztikussabbá válik. Ugyanakkor hű marad az első részben megadott népies hangulathoz, és klasszikus népmesei elemeket vonultat fel.

A szereplők jelleme is viccesen elnagyolt, mégis olyan emberi tulajdonságokat és viselkedést tükröznek, melyek visszaköszönnek a mindennapi életből.

És ez adja a képregény legnagyobb erejét számomra: a valódiság és a magyarság. Ugyanis a Szekerce és Szemerce Hihetetlen kalandjai nagyon magyar. A sorozat történelmileg nem igazán hű, sőt igazság szerint nem is lehet az, mivel egy fantázia világban játszódik (No nem egy tipikus fantasy világra kell gondolni varázslattal, sárkányokkal és szörnyekkel. De erre majd bővebben rátérek ha a 5Pallos-ról írok), mégis hagyományos népi öltözékek, szokások és társadalmi jelenségek jelennek meg, amit nagyon hűen kezel. Ezt a legjobban az mintázza, hogy Molnár Gábor az első részben megjelenő ökrök nevét egy népi szarvasmarhatartásról szóló könyvből választotta.

Na de amire még nem tértünk ki: Milyen maga a történet?

Elképesztően fordulatos. Hőseink a legképtelenebb helyzeteken mennek keresztül, hihetetlenül vicces módon.  Minden történetben teljesen új helyzetbe keverednek amit megoldanak vagy éppen tovább bonyolítanak a hirtelen felbukkanó komikus karakterek. Néha a kettő együtt jár…

És a történetvezetés nagyon következetes. Egy-egy elejtett mondat, vagy egy útszéli mellékkarakter később váratlanul újabb bonyodalmakba keveri a főszereplő párost.

Szóval miért érdemes beszerezni a Szekerce és Szemerce hihetetlen kalandjait tartalmazó Epicline számokat?

-Mert támogathatsz vele egy olyan kiadványt amely rengeteget tett, azért hogy minél többen ismerkedjenek meg a magyar képregényekkel, ezekben a magyar képregény számára mostoha időkben.

-Mert megismerkedhetsz egy önfeledt szórakozást nyújtó Alfabéta-díjas remekművel.

-Mert ez a történet magyaroktól, magyaroknak és magyarokról szól sallangmentes és lendületes formában.

-Mert ha még mindig ezt olvasod és nem találkoztál még a képregénnyel remélhetőleg sikerült felkeltenem az érdeklődésed ebben a néhány bekezdésben.